Rövidhírek
Országos döntőbe jutottak a zalai tűzoltók
Cseresznyés Dániel tűzoltó főhadnagy, szóvivő elmondta, hogy a Zala, Somogy, Tolna és Baranya megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok főfoglalkozású gépjárművezetői, különleges szerkezelői, illetve ügyintézőként gépjárművet vezetők mérték össze vezetéstechnikai tudásukat és adtak számot KRESZ ismereteiketről.
A versenyt Tarlós István tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgatóhelyettes nyitotta meg, amelynek célja, hogy felkeltsék a hivatáso állomány érdeklődését a biztonságos vezetés iránt, ezáltal csökkentve a közúti balesetek számát.
A kétfős csapatok két különböző kategóriában (ügyintézői gépjármű, készenléti szer) mérték össze tudásukat. Az elméleti számonkérés során, főként a megkülönböztető jelzés használatához kötődő tesztkérdésekre kellett válaszolniuk. A gyakorlati feladatban szerepelt irányítással végrehajtott tolatás, parkolás, szlalom, különböző sebességű kikerülési és egyéb manőverezés.
Az ügyintézői kategóriában, ahol személyautóval kellett a feladatokat teljesíteniük a versenyzőknek Farkas Bálint és Deme Dávid, a Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Kirendeltségről a második, míg Bajsz András és Nagy Tibor, a megyei igazgatóságról a harmadik helyezést érték el. Így ők kaptak lehetőséget az országos döntőn való részvételre, amely június 5-én lesz Zsámbékon.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan