Rövidhírek
Megszakadt a ZTE FC veretlenségi sorozata
ZTE FC – Fehérvár FC 0–1 (0–0)
Zalaegerszeg, Jv.: Káprály Mihály
ZTE FC: Németh – Medgyes, Evangelou, Safronov, Szendrei – Sankovic – Kiss (Nyíri), Csonka (Bakti), Dénes, Mim – Croizet. Edző: Márton Gábor
Fehérvár FC: Nagy – Spandler, Serafimov, Huszti – Holender, Szabó (Kalmár), Milicevic (Bedi), Csongvai, Melnik (Simut) – Gradisar, Stefanelli. Edző: Pető Tamás
Gólszerző: Melnik
A Fehérvár az első perctől kezdeményezőbben játszott, az 5. percben Stefanelli egy kapufával borzolta a zalaegerszegi szurkolók idegeit. Az első ZTE-helyzet a 20. percben adódott, ekkor Mim lőtt kapura 12 méterről, de Nagy védeni tudott. A félidő második felében több lehetősége volt a Fehérvárnak, de maradt a gól nélküli döntetlen a szünetben. A nagyszünet után mindkét együttesnek volt lehetősége a vezetés megszerzésére. A 71. percen ez a Fehérvárnak sikerült, amikor a hazai védők nem tudtak felszabadítani, a labda Melnik elé került, aki közelről, a kimozduló Németh mellett a jobb sarokba gurított (0–1). Öt perccel a Fehérvár gólja után büntetőhöz jutott a ZTE. Jobbról középre passzolt labdát Croizet próbálta elrúgni, de Kovács meglökte, így elvétette. A játékvezető a VAR-vizsgálat után büntetőt ítélt. Croizet rosszul helyezett lövését Nagy Gergely hárította, így elmaradt az egyenlítés. A hajrában szinte egykapuzott a ZTE, de gólt nem tudott szerezni, így megszakadt a veretlenségi sorozata.
Fotó: ZTE FC/facebook
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről