Rövidhírek
Megérdemelt hazai győzelem
ZTE: Zöldesi - Szépe (Kónya 46. p.), Lesjak, Devecseri, Bedi – Vojnovics, Kiss M. - Babati, Szökrönyös (Horváth K. 74. p.), Balázs (Novák 68. p.) - Gajdos. Vezetőedző: Nagy Tamás.
Az elején a Békéscsaba irányított. Az egerszegi csapat fokozatosan jött fel, de mezőnyfölénye meddőnek bizonyult. Helyzetbe sem tudtak kerülni játékosai. Igaz, a vendégek sem veszélyeztették a hazaiak kapuját. A félidő hajrájáig mezőnyjátékkal teltek a percek. Legfeljebb Zöldesi bizonytalankodását lehetett feljegyezni. Egy lövés kipattant róla, de a védők tisztáztak. A bedobást viszont a teljes hazai védelem elhibázta és megszerezték a vezetést a vendégek. A ZTE-t azonban megsegítette a Békéscsaba, az egyik játékosa a védő harmadban adott el egy labdát, s Balázs indítása után egyenlített a hazai együttes.
Szünet után nagyobb sebességre kapcsolt a hazai csapat, és gyorsan megszerezte a vezetést. Az egerszegiek lendülete tovább tartott, uralták a játékot. Több helyzetet is kidolgoztak játékosai, de a békéscsabai kapus rendre bravúrral védett. A félidő közepe táján egy remek akció után tovább növelte előnyét a hazai együttes. Ezután visszavett a tempóból, a Békéscsabának is akadtak kisebb lehetőségei. Az ellenakciók során a házigazdák újabb gólt szerezhettek volna, de vagy a koncentráció hiányzott, vagy Rybánszky védett ismét.
A második félidőre feljavult a ZTE játéka, s megérdemelten szerezte meg első hazai győzelmét.
Nagy Tamás, a ZTE vezetőedzője: - Az első félidőben még akadozott a játékunk, fordulás után jól és eredményesen játszottunk. Megérdemelten szereztük meg első hazai győzelmünket.
Boér Gábor, a Békéscsaba vezetőedzője: - Sajnos gyerekes hibákat követtünk el, és nem tudtuk átmenteni eddigi alázatos játékunkat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről