Rövidhírek
Lecsónapi adomány
Ennek eredményéről sajtótájékoztató keretében számolt be Balaicz Zoltán polgármester, Flaisz Gergő, a VMK igazgatója, Makovecz Tamás, a városrész önkormányzati képviselője, Magyari Attila, a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója és Gombos Zsoltné szakmai vezető.
Elhangzott: Zalaegerszegen az elmúlt hetek különböző jótékonysági akciókról szóltak, így az aquacity főzőnap, az augusztus 20.-i akadályfutás és a lecsónap után a vadpörkölt és borfesztivál 70 főzőcsapata is az előbbiekhez hasonlóan bevételét jótékonysági célra adományozza.
A lecsó-főzőnap bevételét a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat landorhegyi landorhegyi intézménye kapta. A 200 ezer forintot Makovecz Tamás adta át Magyari Attilának. A képviselő hangsúlyozta: a civil szervezetekkel való összefogás vezetett a sikerhez, hiszen szinte egy emberként álltak ki a rendezvény mellett. A szervezők bíztak a sikerben, ami nem maradt el, ezért teljesen biztos, hogy jövőre is lesz lecsónap a Landorhegyen. Ezt mi sem bizonyítja jobban: már most elfogytak a főzőhelyek, ezért terjeszkedni kell, hogy minél többen elférjenek.
Az adományt Magyari Attila és Gombos Zsoltné köszönte meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről