Rövidhírek
Környezetvédelmi nyílt nap
Az egyesület célja, hogy a felnövekő generáció számára már természetes legyen a környezetvédelem, a környezettudatos magatartás a mindennapokban is.
A környezetvédelmi nyílt nap keretében a Zalaegerszegi Öveges József Általános Iskola tanulói ellátogattak a Zalavíz Zrt-hez, ahol a cég munkatársa jóvoltából a szennyvíztisztító telep működését tanulmányozhatták, illetve részletes tájékoztatást kaptak az ivóvízbázisról.
A fiatalokat a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. munkatársa is fogadta, és bemutatta a zalai megyeszékhely határában található búslakpusztai hulladéklerakó működését, valamint a szelektív hulladék válogatócsarnok modern eszközeit.
A diákcsoportok a program befejeztével „Zalaegerszeg – Megtalálod a jövőd!” szlogennel ellátott ajándékcsomaggal térhettek haza.
A program a Városi Civil Alap támogatásával, A kultúra és a környezetvédelem összeköt minket! című, VCA-KP-1-2022/4-000012 azonosítószámú, projektje keretében valósulhatott meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről