Étel-ital

kortárs
Ínyencségek a római kori szakácskönyvből
Hogy nyár közepén a bagodi iskola udvarán egy római lakomára kerül sor, már önmagában is szokatlan dolog. Ha pedig az antik vacsorát egy Budapestről érkezett festőművész készíti el, akkor a fűszeres ínyencségek zalai felbukkanásának okát érdemes közelebbről is megvizsgálni. A történet kissé szövevényes, de ahogy minden út Rómába vezet, úgy végül itt is összeérnek a szálak; még ha térben és időben igencsak távolról is indul némelyik.
gasztro
Illatot az ízhez, az ehető parfüm
A modern konyhatechnika egyik hiányossága lehet, hogy a finom íz mellett elveszik az illat. Ezen próbál segíteni egy zalaegerszegi származású szakember, aki ehető/iható parfümjeivel világtalálmánnyal rendelkezik. Az elismert bártenderből és termékfejlesztőből lett feltalálóval, Garamvölgyi Krisztiánnal beszélgettünk.

gasztro
Egyre népszerűbbek a rumok és a ginek
Rumok, ginek, más égetett szeszek és gyümölcsös, fűszeres long drinkek. Talán sokaknak furcsának tűnik, de az első csoport nemcsak téli ital, mint ahogyan a koktélokat sem csak nyáron érdemes fogyasztani.

életmódi
A Tütüben volt a legjobb forralt bor
A Tütü Gasztrobusz árulta a szezon legjobb forralt borát – legalábbis ez lett az eredménye annak az internetes szavazásnak, melyet az önkormányzat hirdetett meg az adventi szezon idejére.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Vagyonvédelem (2), Autóipar (9), Gyümölcsoltó Boldogasszony Napja (2), Tislér István igazgató (2), Szigliget túra (1), lakosság támogatása (3), Obornaki Nyitni-kék Erdészeti Erdei Iskola (3), Versenyképesség-növelő támogatás (2), magyar népmese (8), Kemendi vár (2), Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter (1), Lehota János esztéta (1), Kajak-Kenu Roadshow (1), MAGOSZ (1), Aranyod (9), Hangfürdő (8), Novák Ferenc polgármester (11), Zöld Busz Mintaprojekt (2), Czirákiné Pakulár Judit (1), Agárfuttatás (1)