Rövidhírek
Kincskeresők a Falumúzeumban
A kétfordulós vetélkedő döntőjében 24 – általános és középiskolás diákokból álló csapat – mérte össze tudását. A feladatok a megye néphagyományaihoz kapcsolódóan kézműves, gasztronómiai és ügyességi jellegűek voltak.
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám Szakgimnázium versenyzői a Zrínyi Miklós Gimnázium diákjaival alkottak egy csapatot, tudtuk Jakab Jácinttól, az előbbi intézmény diákjától. Munkamegosztással dolgoztak, a csapat egyik fele elkészítette a prósza alapanyagát, míg a másik fele kisütötte. Neki és családjának is kedvence a prósza, melynek kisütésében már van otthoni gyakorlata. Mint mondta, a feladat nehézséget az adta, hogy időre kellett elkészülni vele.
A folytatásban kézműves hagyományokkal – többek között szövéssel, kosárkészítéssel, fazekassággal, fafaragással – ismerkedhettek meg a gyerekek. Pozvai Andrea népi játékkészítő, a Népművészet Ifjú Mestere elmondta, a Göcseji Múzeum néprajzi gyűjteményében található ködmönök bőrpillangóit és bőrrózsáit mutatja be a diákoknak. Ezen díszítőelemek megmintázásával bőr kulcstartókat készítenek, hogy egyből használati tárgyként is funkcionáljanak.
Az egész értéktár mozgalom a vidéki Magyarország megerősítését szolgálja – vélekedett Kaján Imre múzeumigazgató a programról. A vidék tele van olyan értékekkel, melyek szorosan hozzátartoznak a helyi identitástudathoz. A Göcseji Falumúzeum koncentráltan mutatja meg mindezt, a gasztronómián át a kézműves mesterségekig. Ha ezeket a kincseket a zalai gyerekek észreveszik, magukénak érzik, értékelni fogják azt a helyet, ahol élnek, hangsúlyozta.
A „Zalai Kincskeresők” vetélkedőjén első helyezést ért el a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium Nyer Team csapata, másodikak lettek a lenti általános iskolás Múltidézők, míg a becsvölgyei Szegi Sulisok a harmadik helyen végeztek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan