Rövidhírek
Gyújtogató ellen emeltek vádat Zalaegerszegen
A férfi márciusban erősen ittas állapotban volt, amikor késő este a Göcseji út egyik társasházánál, öngyújtójával lángra lobbantott egy 1100 literes hulladékgyűjtőt. A tűz átterjedt a mellette álló edényre is, így mindkettő szétolvadt. A férfi ezután a Landorhegyi úton gyújtott meg egy hasonló, papírral teli gyűjtőedényt, de mielőtt távozott, a nagyobb égés érdekében néhány ott talált farekeszt is rádobott a tűzre. A lángok két további hulladékgyűjtőre is átterjedtek, majd a tűz egy közelben parkoló személyautót is elért. A kiégett, totálkárossá vált autó és a benne tárolt eszközök és vagyontárgyak miatt több mint egymillió forint kára keletkezett a jármű tulajdonosának. Más autótulajdonosok még időben el tudták vinni kocsijukat a helyszínről, így azokat már nem érték el a lángok.
A tűz ugyanakkor egy tetőtér-beépítéses lakóházra is továbbterjedt, amelynek a földszintjén üzlethelyiség volt. A ház tulajdonosa a feleségével az emeleten aludt, amikor egy ismerőse felébresztette, hogy ég a háza, így még időben el tudták hagyni otthonukat. A tűz azonban elérte a tetőszerkezetet, az előtetőt, a bejárati ajtót, a homlokzatot és az üzlethez tartozó hűtőkompresszort, összesen 640 ezer forint kárt okozva.
A szándékosan tüzet okozó férfi ellen, aki visszaesőnek számít, közveszélyokozás és rongálás miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről