Rövidhírek
Göcsej Enduro 2025 - országos motoros bajnokság Zalaegerszegen
A városházán sajtótájékoztató keretében beszélt a részletekről dr. Vadvári Tibor, Zalaegerszeg alpolgármestere, Bakos Sándor, Bocfölde polgármestere, valamint Vágó Norbert, a rendezvény főszervezője.
Az alpolgármester mint fogalmazott, reméli, hogy minél több nézőt vonz majd a kétnapos esemény, a versenyzőknek jó eredményeket, a szurkolóknak pedig pozitív élményeket kívánt. Bocfölde polgármestere megtiszteltetésnek érzi, hogy egy kistelepülés részt vehet ebben a motorsport programban és minden eszközzel segítik, az esemény zavartalan lebonyolítását.
Vágó Norbert elmondta: kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra, a versenyzők 30 kilométer nyomtávon versenyeznek. Mindkét település segíti a rendezvényt, ezért két díjátadót is szerveznek, szombaton Bocföldén, vasárnap Zalaegerszegen. A szervezők köszönik a pozitív hozzáállást. A két napos rendezvényen, a verseny során nem terveznek korlátozásokat – hangzott el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Magyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszát top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan