Rövidhírek
Folytatódik az energiahatékonysági program Zalaegerszegen
Felújítás a Landorhegyi úti óvodában (Forrás: Facebook/Balaicz Zoltán)
Az energiahatékonysági program részeként már 2014-2022 között 76 önkormányzati, illetve egyéb középület energetikai modernizálása valósult meg 18 milliárd forint önkormányzati, állami, valamint Európai Uniós forrásból. Ezzel eddig évente 300 millió forintot spórolt az önkormányzat. 2023-ban újabb energiahatékonysági fejlesztések indultak: világítástechnikai modernizációk, energiatakarékos fényforrások használata, kazáncserék, fűtéskorszerűsítés, napelemes rendszerek kiépítése.
A várható megtakarítás 40-50 százalék is lehet. Így – miközben fejlesztéseket hajtunk végre - meg tudjuk őrizni önkormányzatunk működőképességét, a költségvetés egyensúlyát és az 1800 önkormányzati dolgozó álláshelyét, béreik és járulékaik fedezetét - fogalmazott Balaicz Zoltán polgármester Facebook-bejegyzésében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről