Rövidhírek
Felszólalt a Fidesz kongresszuson Balaicz Zoltán
Zalaegerszegnek lelke van
Az egyik arról híres, hogy jókedvű, a másiknak a levegőjén érezni, hogy itt szeretnek vitázni az emberek, a harmadiknak a könyvtáránál és a templománál is híresebb jellegzetessége a kitűnő gasztronómia. Zalaegerszegnek pedig lelke van, és ez a lélek erőt ad.
Forrás: Balaicz Zoltán
Bár városvezetőként most nekem van lehetőségem szólni a sikereinkről, de minden siker, minden eredmény mögött ott van a zalaegerszegi emberek áldozatos munkája. Ez valójában egy csapat, egy közösség, egy város közös sikere. Igen, egy városé, amely újra hisz önmagában!
Így jöhetett létre 5 ezer új munkahely, duplázódhatott meg az iparűzési adóbevétel, csökkenhetett 2,5 százalékra a munkanélküliség, épülhetett járműipari tesztpálya, új ipari zóna, uszoda, Mindszentyneum, sportközpont, piac, újulhattak meg utak, bölcsődék, óvodák, iskolák, orvosi rendelők és idősotthonok.
A felsorolt eredményeinkre büszkék vagyunk, de mi, zalaegerszegiek, azt sem felejtjük el, hogy ezek eléréséhez szükségünk volt Magyarország kormányának támogatására.
Persze sok kihívás vár még ránk: egészségügyi fejlesztések, a közlekedési kapcsolataink javítása, az utak és járdák felújításának folytatása és a családok további segítése, de végre jó úton járunk!
Balaicz Zoltán utalt arra az időszakra, amikor 1989-ben megalakult Zalaegerszegen a Fidesz helyi csoportja. Aztán beszélt arról, hogy 24 éves kora óta tagja a politikai közösségnek, és sorolta munkájának, beosztásának az idejét, továbbá köszönetet mondott mindazoknak, akik politikai, közéleti pályáján segítették és segítik ma is.
A jövő évi választásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: A 2024-es önkormányzati kampány valójában már 2019-ben elkezdődött. Ha sikeresek akarunk lenni, azt csak kemény munkával lehet elérni. Ott kell lenni az emberek között, mindenkivel beszélni, használni a közösségi médiát, határozottan kiállni a város érdekeiért, ugyanakkor mosolyogva, alázattal és szerényen dolgozni!
Ha következetesen elvégezzük a munkát, akkor nyugodt lelkiismerettel várhatjuk a választás napját! – tette hozzá.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan