Rövidhírek
Emlékmű állott, most földhalom
Kiss Ferenc, a párt városi elnöke elmondta, minden évben megemlékezést tartanak ezen a helyszínen, március 29 – én, mert vallják, ez a város felszabadításának dátuma. A közelmúltban lebontott emlékmű (Mikus Sándor: Nő mandulaággal), a vasútállomással szemben kapott helyet 1955 – ben, emlékeztetve a háborús eseményekre, melyek főként és több alkalommal a pályaudvart érintették.
Góra Balázs, az MSZP megyei ügyvezető alelnöke mondott megemlékező beszédet, ahol a fasizmus elleni győzelemként jellemezte a nevezett napot, ez indokolja az ünneplést, bár tény, hogy a szovjetek előző éjszakai bombázása során számos tárgyi emlék (a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és a keszthelyi Balatoni Múzeum műtárgyai) semmisült meg. s végül a felszabadítókból megszállók lettek.
A megemlékezés végén koszorút helyeztek el az egykori emlékművet reprezentáló fotónál.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan