Rövidhírek
Együttműködési megállapodást írt alá a Pannon Egyetem és a Nagykanizsai Szakképzési Centrum
A technikusképzés és a felsőoktatás közelítése
A megállapodás értelmében a közös képzési programokba bevont technikumi szakképesítés az oktatási szakasszisztens, a képzési tartalmakat beszámító egyetemi alapképzések pedig a tanító, az óvodapedagógus és a pedagógia szak.
A szakképzéssel való együttműködés a Pannon Egyetem – mint hálózatos intézmény – számára meghatározó jelentőségű – kezdte köszöntőjében Dr. Gelencsér András. Az intézmény rektora elmondta, szerencsére nem következett be az ide jelentkezők számában csökkenés a szakképzési struktúra átalakítása miatt. Hozzátette: a szakképzésből érkezők abszolút felveszik a versenyt a gimnáziumból jövőkkel és eredményesen végzik el az egyetemet.
Ugyanezt erősítette meg Anda Zoltán, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum főigazgatója is. Elmondta továbbá, hogy az oktatás mint ágazat a szakképzésben elég új, néhány éve jött csak létre. A főigazgató nagyon fontosnak tartja a humán területen belül a pedagógus képzést, a tanárok szerepét. Reményét fejezte ki, hogy akár ezen együttműködésnek köszönhetően minél több fiatalt tudnak bevonni ebbe az ágazatba, amely azt is eredményezi, hogy az intézményük jelenlegi korfája - a pedagógusokat tekintve 51,7 év – jelentősen fiatalodhat. Az együttműködés gerincét egyébként egy közösen megalkotott képzési program alkotja, de szó esik a pályaorientációban és szakmai oktatás szervezésében való együttműködésről, tananyagfejlesztésről.
Csillag Zsolt, a Pannon Egyetem kancellárja szerint az oktatási rendszer nem kezelhető szigetszerűen. Amikor egy diák bekerül a közoktatás rendszerébe, általános- és középiskola után felsőfokú tanulmányokba kezd, ez az „ellátási lánc” akkor tud igazán hatékony lenni, ha az egyes elemei együttműködnek és támogatják egymás tevékenységét. A kancellár hozzátette: a Pannon Egyetemnek egy régi stratégiája, hogy az összes létező szakképzési centrummal szeretne együttműködéseket kialakítani a lehető legtöbb képzés tekintetében. Ideális állapotban az átfedettség 100 százalékos.
Bene Csaba, a szakképzési centrum kancellárja felidézte, több mint 30 éve dolgozik a szakképzésben, és emlékszik azokra az időkre, amikor az egyetemek visszajelzése alapján az oda kerülő gyerekek sokkal könnyebben boldogultak a tanulmányaikkal, mint a gimnáziumokból érkezők. Azt reméli, hogy ez az együttműködés visszahozza ezt - adta hírül a Pannon Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Kommunikációs Igazgatósága.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről