Rövidhírek
Egymilliárd forintot meghaladó értékű csempészett dohányt foglaltak le Zalában
Erős dohányszag csapta meg a pénzügyőrök orrát a kamion rakterében
Juhászné Prantner Etelka közleményében az áll, hogy a pénzügyőrök egy román rendszámú tehergépjárművet tereltek ki rutinellenőrzésre a 7-es főút letenyei határpontja közelében. A bemutatott okmányok alapján a járműszerelvény 16 tonna csomagolóanyagot szállított Lengyelországból Olaszországba.
Forrás: www.portfolio.hu
A járőrök először a kamion fülkéjét vizsgálták át, annak egyik rekeszéből előkerült a fuvarokmányon feladóként szereplő lengyel cég bélyegzője. A pecsétnyomó ottléte alapján a pénzügyőrök feltételezték, hogy valaki hamisíthatott a fuvarral kapcsolatban, ezért a teljes árukészletet szemügyre akarták venni, azonban a sofőr erre nem volt hajlandó, ami még inkább gyanússá tette a szállítmányt.
A raktér felnyitásakor erős dohányszag csapta meg a pénzügyőrök orrát, noha álcázásként elsőként valóban három raklapnyi papírárut találtak. Azok mögött azonban fekete fóliába csomagolt kartondobozokban több mint 13 tonna vágott fogyasztási dohányra bukkantak.
A NAV munkatársai a több mint egymilliárd forint értékű adózatlan dohányterméket lefoglalták, jövedékitörvény-sértés és költségvetési csalás miatt indítottak eljárást. A zalai nyomozók a sofőrtől és váltótársától okmányokat, illetve több mint nyolcezer euró készpénzt is lefoglaltak.
A két sofőrt költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mert a lefoglalt áru után 560 millió forint adót kellett volna megfizetni. A két férfit a Zala Vármegyei Főügyészség indítványa alapján a bíróság letartóztatta, cselekményük miatt akár tíz évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetők - írta a sajtóreferens.
Forrás: MTI
Fotó: Portfolio.hu
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan