Rövidhírek
Diáknapot szerveztek a Deák-technikum tanulói
Mint azt az iskola diákönkormányzatának nevében Rozsmán Zsaklin Violetta elnök és Székely Anna elnökhelyettes elmondta, főzőverseny, jazz dance, batikolás, sportfoglalkozások, kincskeresés, filmvetítés és társasjáték is színesítette az idei programot. A főzőversenyt díjazták is, az ételeket egy zsűri bírálta el.
A májusi diáknapnak már hosszú évekre visszamenő hagyománya van az iskolában. A fiatalok célja az, hogy még a nagy év végi hajrá előtt tudjanak egy picit lazítani, pihenni, együtt lenni. A DÖK elnöksége az esemény égén visszajelzést is vár a diákoktól, hogy jövőre esetleg mivel bővítsék tovább a programot, vagy min szükséges változtatni.
Bubits Róbertné, a középiskola igazgatója hozzátette: a diáknapot teljes egészében a gyerekek szervezték, az ő ötleteik alapján állt össze a műsor. A tanárok csak segítőként, támogatóként vettek részt a szervezésben. De a nap folyamán természetesen a felnőttek is csatlakoztak számos programelemhez, hogy együtt szórakozzanak a tanítványokkal.
Az eseményen a Játssz Velünk Társasjáték Egyesület is képviseltette magát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Magyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszát top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan