Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter

gazdaság
Bokrétaünnep a Lynx-harcjárműgyárban
Bokrétaünnepet tartottak Rheinmetall Hungary Zrt. 60 milliárdos beruházásában épülő zalaegerszegi Lynx-harcjárműgyárban. A projektben résztvevő szervezetek képviselői magyar és német nemzetiszínű szalagokat kötöttek fel a bokrétát szimbolizáló örökzöld fára, amit egy honvédségi helikopter emelt a magasba, és tett le a tartószerkezet legmagasabb pontjára.

gazdaság
Elkészült a harcjárműgyár tesztpályájának első üteme
Elkészült a 60 milliárd forintból épülő Rheinmetall német–magyar harcjárműgyár tesztpályájának első üteme a zalaegerszegi járműipari tesztpálya szomszédságában, ahol Lynx gyalogsági harcjárműveket és off-road járműveket is tesztelnek majd. A három pályaelem a járművek sárban való tesztelését, mászóképességét és kezelhetőségét, valamint tartósságának vizsgálatát teszi lehetővé.

gazdaság
Levegőből tették le a Lynx-gyár alapkövét
A Zalaegerszegen felépülő Lynx harcjárműgyár alapkövét honvédségi helikopterről tették le december 17-én, amit a ZalaZone Járműipari Tesztpálya fogadóépületében tartott rendezvény résztvevői kivetítőn kísérhettek figyelemmel. Ezzel kezdetét vette az a 60 milliárd forintos beruházás, amely a világ egyik legmodernebb hadiüzemének létesítését teszi lehetővé a tesztpálya szomszédságában, a zalai megyeszékhelyen.

gazdaság
2023-ban gördül le az első
Zalaegerszegen épül fel a német Rheinmetall AG magyarországi gyártóüzeme 60 milliárdos beruházás keretében. A hadiipari vállalat és a magyar állam között augusztus 17-én kötött megállapodás értelmében alapítandó vegyesvállalat üzemében Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártanak majd – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter a ZalaZone Járműipari Tesztpályán tartott szeptember 10-i rendezvényen.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Szabó Károly kancellár (4), Csapó Mária (1), Tematikus hétvégék, programok a Természet Házában (3), energiatudatosság (6), Utcafesztivál (4), Zalavíz Zrt. (24), láthatóság (1), Sporthorgászati centrum (1), Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa (3), Müller Imre (1), Levendula Ház (7), Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület (1), Iskolafejlesztések (5), Mindenki Karácsonya (4), Dr. Filep Bálint elnök (1), Bölcsődék napja (5), szorongás (1), Pannon Kapu Kulturális Egyesület (1), Belügyminisztérium (1), Nemesrádó (2)