Rövidhírek
Bravúrgyőzelemmel indította a rájátszást a ZTE NKK
ZTE NKK – NKA Universitas Pécs II. 65–58 (20–18, 15–7, 10–16, 20–17)
Zalaegerszeg, 80 néző, Vezette: Benedek, Szecsődi
ZTE NKK: Török, Gombkötő 11/3, Óházy 11, Horváth Fru. 9, Jurkó 16, Csere: Szakonyi-Nagy 12/9, Kovács 3, Kiss 2, Horváth Fa. 1 Edző: Rózsás Gábor
A mérkőzés első perceiben a vendégek kezdeményeztek, de a hazaiak gyorsan rendezték soraikat. Szakonyi-Nagy Virág két triplájával átvették a vezetést, amit a negyed végéig sikerült megtartani. A második játékrészben a ZTE szigorú védekezése teljesen kizökkentette a pécsieket, a pontok tekintetében pedig Gombkötő, Jurkó és Óházy is hozzátette a magáét. A félidőre tízpontos előnnyel (35–25) vonulhatott az öltözőbe a hazai együttes.
A fordulás után a pécsiek rendezték soraikat, és többször is veszélyesen megközelítették a zalaiakat. A záró negyedben ismét egy pontra zárkóztak a vendégek, de Horváth Fruzsina és Szakonyi-Nagy kulcspillanatokban szerzett kosarai ismét lendületet adtak a ZTE-nek. A végjátékban is higgadtak tudtak maradni a hazaiak, és egy kemény, sok kipontozódással tarkított összecsapáson megérdemelten nyerték meg az első mérkőzést.
A ZTE legeredményesebb játékosa Jurkó Noémi volt 16 ponttal, míg Szakonyi-Nagy Virág 12 pontot szerzett, három triplával.
Rózsás Gábor vezetőedző így értékelt a lefújás után:
– Egy ilyen ellenfél ellen – bármilyen felállásban is érkezik – mindig óriási kihívás játszani. Fizikai fölényüket csak nagy munkával tudtuk ellensúlyozni, ami több kipontozódást is eredményezett. Hatalmas bravúr, hogy végül a saját fegyverükkel, a kemény védekezéssel sikerült legyőznünk őket. Büszke vagyok a csapatomra!
A párharc szombaton Pécsen folytatódik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről