Rövidhírek
Egyik csapat sem érdemelt győzelmet
ZTE: Zöldesi - Bolla, Lesjak, Deveceri, Bedi - Kocsis (Gergényi 87.), Barczi, Kiss, Farkas II. B. (Novák 58. p.), Grumics - Gajdos (Hudák 76. p.). Vezetőedző: Dobos Barna.
Bobál megbetegedett, Babati megsérült, játékukra nem számíthatott Dobos Barna vezetőedző. A mérkőzés elején a ZTE enyhe mezőnyfölényt harcolt ki, de helyzetekig nem jutott el. Az első negyedóra végén Grumics lőtt a kapu fölé. Az első hazai helyzet egy szabadrúgás után adódott, de a labda mellé szállt. A hazaiak letámadták a vendégeket, ami láthatóan nem ízlett nekik, nem tudtak kibontakozni. Az első félóra végén Bedi gyenge lövését védte a hazai kapus. Egy kontra után egy balmazi lövés szállt fölé. A félidő zárásaként ismét Bedi lövését védte könnyedén balmazi kapus.
Fordulás után még agresszívabban játszott a hazai csapat, a második félidő elején beszorította ellenfelét. A ZTE lassan körülményesen játszott, ritkán jutott el a hazaiak kapujáig, ha mégis sikerült, akkor a lövések pontatlanok voltak, vagy gyengére sikerültek, s a hazaiak kapusa könnyedén védett. A befejezés előtt kilenc perccel emberelőnybe került a ZTE, de még helyzetet sem tudott kialakítani a hazaiak kapuja előtt.
A mérkőzést nézve nem lehetett eldönteni, hogy melyik csapat küzd a kiesés ellen, és melyik a feljutásért. A házigazdák jóval többet futottak és a labdás ZTE játékost azonnal letámadták. A zalai csapat gyengén játszott, nem érdemelt győzelmet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről