Rövidhírek
Baleset miatt teljes az útzár Alsónemesapátinál a 76-os főúton
FRISSÍTÉS 10.13. 10.13 óra
A vasárnap reggeli információk szerint az Alsónemesapáti mellett történt karambol helyszínelése vasárnap hajnalban, 5 óra után fejeződött be. Sznopek Veronika, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a Zaol.hu-t arról tájékoztatta, hogy 18 sérültje van a szombat esti buszbalesetnek. Egyikük a személygépkocsi vezetője (egy 20 éves férfi), a másik súlyos sérült pedig egy buszon utazó személy.A legfrissebb adatok szerint autóbuszon 38 fő utazott, a személyautóban pedig ketten ültek. A sérültek száma így összesen 18 fő, ebből öten szenvedtek súlyos sérülést. A buszsofőr nincs a sérültek között. A sofőr tapasztalt autóbuszvezető volt, igyekezett lehúzódni az úttestről, mikor látta a közeledő személyautót, de az ütközést így sem kerülhette el. Viszont azzal, hogy a rézsüre manőverezte a járművet - ami ezt követően borult az oldalára - valószínűleg még súlyosabb sérülésektől mentette meg az utasokat.
A személyautó sofőrje szabálytalanul - az előzni tilos tábla ellenére, záróvonalnál - előzőtt kocsisort.
KORÁBBAN:
Összeütközött egy autóbusz és egy személykocsi a 76-os főút 47-48-as kilométere között. A busz az árokban, az oldalára borulva állt meg. Az Alsónemesapátinál történt balesetnél a zalaegerszegi és pacsai hivatásos tűzoltók a Zala vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával avatkoznak be - tájékoztatott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Vész applikációja.
A rajok áramtalanítotttak, kiszabadították a személykocsi utasait. A busz körülbelül húsz utasa el tudta hagyni a járművet. A helyszínre több mentőt is riasztottak.
FRISSÍTÉS#1 10.12.; 22.49. óra
Este fél 11 után is tart még a műszaki mentés. A busztársaság mentesítő járatokat küldött azokért az utasokért, akik folytathatták útjukat. Az árokba borult buszt sikerült áramtalanítani. A mentéshez nagykanizsai tűzoltó darut is útnak indítottak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Magyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszát top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan