Rövidhírek
Az adóemelésekről a Tiéd a Város Egyesület
Közgyűlési döntés után
Az önkormányzati választások véget értek, az új közgyűlés megalakult és most jöhet a feketeleves – fogalmazott Góra Balázs önkormányzati képviselő, a Tiéd a Város Egyesület elnöke, aki a szervezet két tagjával – Szabó Katalinnal és dr. Paksy Zoltán bizottsági tagokkal – tartott sajtótájékoztatót.
Góra Balázs elmondta: a jövőben a valósággal fognak találkozni, hiszen a helyi rendeletek értelmében számos adóemelésre kerül sor. A teljesség igénye nélkül sorolta: az építményadó általános adómértéke 33 százalékkal, a piacok területhasználati díja átlagosan 21 százalékkal, a temetkezéssel kapcsolatos díjtételek 20 százalékkal, a parkolóház éjszakai és hétvégi óradíjai 240 százalékkal, a közétkeztetés díja pedig 8,5 százalékkal emelkedik január elsejétől. A képviselő úgy véli, mindez a kormány rossz gazdaságpolitikájának köszönhető, amit majd a zalaegerszegi emberekkel és vállalkozókkal fognak megfizettetni.
A Tiéd a Város Egyesület többek között javasolta a sírhelyek újraváltásának áfa megszüntetését, vagy a mértékének csökkentését, a közétkeztetésnél pedig a 27 százalékos áfa 5 százalékra csökkentését.
Szabó Katalin a gyermekétkeztetés díjának emeléséről megjegyezte: nehéz helyzetbe kerülnek a családok, hiszen az idei és a következő évben történő emelés már 15 százalékot tesz ki, miközben a családi pótlék nem emelkedik, a rendszeres gyermekvédelmi támogatást pedig csak a minimálbérnél kevesebbet keresők vehetik igénybe. Olyan családban, ahol két iskolás gyermek van a közétkeztetés mintegy 50 ezer forint kiadást jelent. Dr. Paksy Zoltán a Hevesi Sándor Színház igazgatói kinevezéséről szólt. Mint fogalmazott szakmai szempontok döntöttek, de politikai oldalszelet is kapott a pályázat, amit meglepődve tapasztaltak. Besenczi Árpád kinevezését meghosszabbították, de szeretnék, ha a könnyebb előadások mellett komolyabb darabok is szerepelnének a repertoárban és újabb játszóhelyeket is keresne a színház.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan