Rövidhírek
Átadták a Másokért emlékplaketteket
Az elismerést olyan személyek kaphatják meg, akiknek fontos a békesség, szolidaritás, tisztesség, segíteni akarás másokon. Mint Siklósi Vilmos, a zsidó hitközség elnöke fogalmazott, a legfontosabb alapelvük „tiszteld azt az országot, népet, amelyik befogadott téged”, nem változik. Az idei évben Mayer Miklós, a hitközség tagja kapta az elismerést közéleti feladatvállalása, a másság elismerése és elismertetése okán.
Mayer Miklós (középen) Siklósi Vilmostól és Kovács Károlytól vette át az elismerést
A zsidó hitközség folyamatos támogatása mellett kiemelkedő tevékenységet folytatott, mint magánember is, segítséget nyújtott a sport, kultúra, egészségügy terén. A rászorulók támogatását kiemelt feladatának tartotta. A másik kitüntetett Balaicz Zoltán polgármester volt, aki budapesti tartózkodása miatt nem tudott részt venni az eseményen. Ő egy későbbi időpontban veszi át az elismerést.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan