Rövidhírek
Amit a miseborról tudni kell!
A Győri Hittudományi Főiskola tanára elmondta, hogy a Szentföldön, a gabona és az olaj mellett, a bor is fontos szerepet töltött be, hisz a mindennapi táplálék része volt. A bort Isten áldásának tekintették, ami még a vizet is fertőtleníti. A szentírás Noé történetében ír először a borról, megemlítve a pátriárka meztelen hempergését a túlzott alkohol fogyasztásától. A Teremtés könyve kiemeli a bor jótékony, ugyanakkor veszélyes jellegét. A bor a jólét, a gazdagság, az értékes vagyon jele is, amely értékessé teszi az életet.
A bölcsességi írások szerint a bor a mértékletesség része az ember kiegyensúlyozottságának. Szent Pál Timóteusnak is ajánlja a bort, hogy az, fölerősítse gyengélkedéséből. Szent Pál a mértékletességre is felhívja a figyelmet. Az efezusi levélben arról hallunk tőle, hogy „Ne részegeskedjetek, mert a bor léhaságra vezet. Inkább teljetek el Lélekkel!” A próféták élesen kirohannak olyan vezetők ellen, akik túlságosan szeretnek inni. A mértéktelen borfogyasztás Istentől, az Ő tanításától is elfordít-vallja Izaiás próféta. A bölcsességi irodalom felfigyel a túlzásnak a személyes következményeire, amikor megjegyzi: az iszákos kikerülhetetlenül szegénységbe jut. A Példabeszédek könyve szerint erőszakba, züllésre, szavakkal elkövetett igazságtalanságra jut az élete annak, aki vedeli a bort.
A plébános áttekintette a bor szerepét a kultikus életben, majd annak jelképrendszeréről szólt. Profán szempontból a szőlőből nyert ital szimbolizálja mindazt, ami az életben kellemes. Sirák fia szerint: barátságot; az Énekek Éneke szerint az emberi szeretetet. Jelképez földi örömet a szívben, de utal bálványimádó kultuszok részegeskedéseire, de a bölcsesség tanítványának boldogságát is szimbolizálja. A bor utal a végső időkre. Jézus maga is ivott bort. Az újbor a messiási idők szimbóluma. A régi tömlőt szétvető újbor valamint a kánai menyegző bora kifejezi Krisztus szeretetének ajándékát, annak az öröknek a jelét, amit a Messiás valósít meg. A plébános referátumát liturgikus kitekintéssel zárta. Zárszóként arról szólt, hogy a bor nemcsak a vidámságot, a jólétet szimbolizálja, de az örökkévalóságra, életünk céljára is emlékeztet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről