Rövidhírek
A vasúti közlekedésről és ifjúsági ügyekről
Sajtótájékoztatót tartott az EZE
Az EZE hagyományosan tartózkodott a szavazásnál. A szervezet szerint a jövőben a cégvezetők bérezését egységes kritériumok alapján rendezni kell. A képviselő kiemelte, hogy támogatják Keresztury Dezső emléktáblájának elhelyezését a róla elnevezett művelődési központ épületén, ám azt nehezményezik, hogy a költő, akadémikus Jánka-hegyi háza nagyon rossz állapotban van. Ezt már többször jelezték a városvezetés felé. Most arról kaptak tájékoztatást, hogy a belső munkálatok elkezdődtek a Bartók Béla úti épületen.
Kocsis Gyula és Major Zsolt
Kocsis Gyula interpellációban kérte a polgármestert, hogy jelezze a MÁV-nak a Zalaegerszeg-Budapest közötti vasúti közlekedés problémáit: a vonatok rendszeresen késnek, az erre járó szerelvények pedig korszerűtlenek. A képviselő azt is hozzátette, hogy jó volna egy díjmentes parkolót kialakítani a vasútállomás körül.
A sajtótájékoztatón az EZE elnöke, Major Zsolt szólt a közelgő önkormányzati választásról is. Mind a 12 körzetben indítanak civil jelöltet. Az ajánlásokat összegyűjtötték. A szervezet a jövőben hatékonyabban foglalkozna ifjúsági kérdésekkel, illetve azzal, hogy miképp lehetne több fiatalt vonzani Zalaegerszegre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan