Rövidhírek
A Kis-Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítik
A sportegyesület elnöke Szabadicsné Madaras Katalin elmondta, hogy a 2023-as esztendőben korábban soha nem tapasztalt előnevezési számok születtek, és a helyszíni nevezéssel együtt rekordszámú résztvevő lehet ott a nagy napon, 2023. szeptember 17-én. A Zalakarosi Futrinkák 2014-ben alakult meg, és legfontosabb versenyük a Kis-Balaton kör futóverseny. Szabadicsné Madaras Katalin elmondása alapján a legfontosabb célkitűzésük, hogy a sportot és azon belül a futást minél több emberel megszerettessék. Az egészséges életmódra nevelés és a prevenció az a fő üzenet, melyet közvetítenek minden alaklommal, amikor róják a kilométereket. Zalakaros városa és a Zalakarosi Fürdő fontos támogatója az eseménynek.
A Fürdő idén ismét kedvezményes belépővel támogatja a versenyzőket, ahogy ezt már megszokhatták a verseny kapcsán. A Futrinkák pedig az idei évben nemcsak a sportolásra buzdítanak, hanem bizony egy nemes célt is kitűztek maguk elé. Egy regionális szívsebészetet támogató alapítvány, a Zalai Szívgyógyászatér Alapítvány, akik közel 1,5 millió ember szívsebészeti ellátásáért felelős Zala Megyei Szent Rafael Korház szívsebészeti osztályát támogatja. Borsosné Pál Ildikó, az alapítvány elnöke elmondta, hogy a versenyen befolyt összeggel céljuk egy a biztonságos korszerű betegellátás elősegítése mellett egy egészségmegőrző kardiovaszkuláris preventív program előkészítése és végrehajtása.
A rendezvény keretében a szombati napon, szeptember 16-án 18:00 órakor Dr. Aref Rashed Ph.D osztályvezető főorvos tart előadást a Karos Korzón, mely nyitott és ingyenes rendezvény és várják az érdeklődőket rá a szervezők.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Magyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszát top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan