Rövidhírek
A képviselők elfogadták Zalaegerszeg 2025-ös költségvetését
Szolidaritási hozzájárulás, TOP Plusz program, turisztikai együttműködés Lendvával
Mindketten hangsúlyozták, az idei évi büdzsé stabil, sem működési, sem pedig fejlesztési hitelt nem vesznek fel. A sajtótájékoztatón további testületi döntések is szóba kerültek.
Bali Zoltán elmondta: a költségvetési rendeletalkotás során három fontos tényezőt kellett figyelembe venniük. Az új térségi, területfejlesztési politikát, a minimálbér-és garantált minimálbér emelést, valamint, hogy a kiadási- és bevételi oldal összhangban legyen. Az önkormányzathoz tartozó intézményekben és a polgármesteri hivatalban dolgozó több mint ezer dolgozónak a béremelése 7 milliárd 160 millió forintot tesz ki és ehhez még egymilliárd forintnyi járulékkifizetés társul.
Mint elhangzott, az önkormányzatnak az idei évben 2,2 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást kell fizetnie, viszont a költségvetésben szerepel 8,1 milliárd forint központi támogatás. A város 7,6 milliárd forint iparűzési, 1,5 milliárd forint építményadó és 40 millió forint idegen forgalmi adóbevételre számít. Az önkormányzat működési bevétele 5,1 milliárd.
A kiadásoknál a közétkeztetési hozzájárulás 794 millió, a helyi közösségi közlekedés veszteségfinanszírozása pedig 781 millió forint. Bali Zoltán elmondta: indulnak idén a TOP Plusz pályázatok 1 milliárd 668 millió forint uniós és állami támogatásból. Ebből több egészségügyi és kulturális intézmény felújítása valósul meg. Döntött a közgyűlés közbiztonsági kamerarendszer bővítéséről is. Jelenleg a város közigazgatási területén 42 darab közterületi kamera működik, a közeljövőben újabb 14 képfelvevő kamerával bővülnek a közterek.
Gecse Péter arról tájékoztatott, hogy a Griff Bábszínház igazgatói posztjára újabb öt évre megválasztották az eddigi igazgatót, Szűcs Istvánt. Létrehoztak négy helyen településrészi önkormányzatokat (az SZMSZ 21 ilyen szervezet létrehozását teszi lehetővé). Számítanak a szabadidejükben dolgozó polgárokra, akik segítik az adott városrészben az önkormányzati munkát. Az alpolgármester megemlítette a Zalaegerszeg-Lendva kulturális, turisztikai együttműködésének fejlesztése céljából beadott pályázatot, valamint testvérvárosi szerződések megkötéséről is beszámolt (Baróttal, Nyárádszeredával, Dunaszerdahellyel). Jelezte: elindítják az idén az Egészséges Zalaegerszeg programot, melynek keretében több rendezvényt is tartanak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Magyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszát top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan