Rövidhírek
A helyes kézmosásról
Dr. Halász Gabriella főigazgató elmondta, hogy az akció apropóját a betegbiztonság növelésére irányuló pályázat sikeres megvalósítása adja. A 200 millió forintos projektből több mint 50 millió forintot fordítottak a kézhigiénés feltételek javítására, így 400 falra szerelhető folyékony szappanadagolót és 120 ágyvégre erősíthető kézfertőtlenítő szer tartót helyeztek el a kórház osztályain. Ehhez tízmillió forintért kézfertőtlenítő szereket vásároltak. Emellett beszereztek egy olyan berendezést, amellyel a fertőző betegek után záró fertőtlenítést lehet végezni a kórtermekben, továbbá olyan eszközöket, melyekkel a kézmosás valamint a felületek takarításának és fertőtlenítésének hatékonyságát tudják ellenőrizni.
A fertőzéseket elkerülendően
Hangsúlyozta, hogy az influenzás időszakban különösen fontos a személy- és kézhigiéné betartása, hiszen a legtöbb fertőzés a szennyezett kézen keresztül terjed. Mint mondta, a kórtermi ágyakra felszerelt kézfertőtlenítőket egyrészt a munkatársak tudják használni, mihelyst végeztek a beteg körüli teendőkkel. Másrészt használhatják a betegek és a hozzátartozók is a (további) fertőzések elkerülése érdekében. Kitért arra, hogy a kórházi fertőzések (a multirezisztens kórokozók által okozott fertőzések) előfordulási gyakorisága világszerte nagy problémát okoznak. Magyarország nem áll rossz helyen ennek rangsorában, mert a betegbiztonságra irányuló törekvések eredményesnek bizonyulnak. A zalaegerszegi kórház 40 ezer fekvőbeteget lát el évente, ezért kiemelt figyelmet fordítanak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megakadályozására. Hozzátette, korábban egy óvodai programot is indítottak, hogy már kisgyermekkorban automatikussá váljon a kézmosás gyakorlata, ami a mindennapokban ugyanúgy fontos, mint a betegellátásban.
A főépület földszintjén a kórház munkatársai a minden ujjra, tenyérre és kézhátra kiterjedő kézmosás lépéseit mutatták meg a betérőknek, melynek eredményességét egy speciális berendezéssel közösen le is ellenőrizték. Szalai Ferencné érdeklődésünkre elmondta, hogy fontosnak tartja a kézmosást, hiszen a kórházi látogatás során az ember könnyen összeszedheti a fertőzéseket a kilincsek, a székek megérintésével. Örül, hogy most erre külön felhívták figyelmét, köszöni a lehetőséget.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről