Rövidhírek
366 millió forint érkezett
Támogatás a kormánytól
Zalaegerszeg 366 millió forint kormányzati támogatásban részesült az energiaárak kezelésére és a 2023-as költségvetés stabilitásának biztosítása érdekében. A hírt Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester jelentette be. Mint elhangzott, Zalaegerszeg önkormányzata már eddig is számos intézkedést hozott az energiaválóság kezelésére, melyhez nagy segítséget jelent a kormány újabb pénzügyi támogatása. Az előzetes számítások alapján az önkormányzati intézmények és cégek energiaköltsége 6,6 milliárd forinttal emelkedik, ugyanakkor a város iparűzési adóbevétele az idei évre 5,5 milliárd forint körül alakul. Mindezt takarékossággal és előremutató energiahatékonysági programokkal lehet kezelni.
Nagyon fontos, hogy az önkormányzatnak legyen egy világos, következetes és előremutató elképzelése az intézményrendszer hatékony működtetéséről és az ehhez szükséges energetikai fejlesztésekről is. Már 2014-2022 között is 76 önkormányzati, illetve egyéb középület energetikai modernizálása valósult meg 18 milliárd forint önkormányzati, állami valamint európai uniós forrásból. 2023-ban újabb energiahatékonysági fejlesztések következnek: világítástechnikai modernizációk, energiatakarékos fényforrások használata, kazáncserék, fűtéskorszerűsítés, napelemes rendszerek kiépítése. A várható megtakarítás 40-50 százalékos is lehet.
Mint Balaicz Zoltán utalt rá, így tudja az önkormányzat megőrizni működőképességét és a költségvetés egyensúlyát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről