Archivum
Kényelmüket szolgálja
Befejeződött a nagybakónaki idősek klubjának teljes felújítása, melyet követően újból birtokukba vehették a megszépült, kényelmében és komfortjában jelentősen gyarapodott intézményt a település szépkorú lakosai. A megvalósított rekonstrukcióról a közelmúltban sajtótájékoztatót tartottak.
Idősek klubja Nagybakónakon
Az önkormányzat a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program 2008-5.1.1/A pályázatán elnyert támogatási összegből újította fel, gyarapította új eszközökkel és berendezésekkel a működtetése alatt álló idősek klubját – tájékoztatta a jelenlévőket Molnár Józsefné. Nagybakónak polgármestere hozzátette: a projekt teljes költségvetése 16,5 millió forintot tett ki, melyből 14,8 millió volt az operatív program által nyújtott támogatás. A beruházáshoz 1,6 millió forint önerőt biztosított az önkormányzat.

A kivitelezés során kívül-belül teljesen megújították, akadálymentesítették az épületet, melynek korszerűsítették villamos hálózatát, melegvíz-ellátásához pedig napkollektoros rendszert építettek ki. A támogatásból jutott a társalgó és étkező bútorzatának cseréjére, egy mosó-szárítógép valamint egy videokamera-felvevő beszerzésére. Az idősek klubjának 30 tagja van. A felújítás az ő kényelmüket szolgálja – hangsúlyozta a polgármester.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10