Archivum
Családi napközi nyílt Gelsén
Húsz éve, 1989-ben szűnt meg Gelsén a bölcsőde, amely ettől kezdve jelentősen megnehezítette a munkába járó szülők gyermekeinek elhelyezését. A napokban – ünnepélyes keretek között – megnyílt családi napközi ezt a problémát kívánja orvosolni, még akkor is, ha az intézmény 20 hetes kortól egészen 14 éves korig láthat el gyerekeket, a legnagyobb arányban ugyanis várhatóan a bölcsődés korosztály ellátására mutatkozik igény, az ide betérő kiskorúak mintegy fele 2–3 év közötti. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható: egy nagyon rugalmas, a szülők igényeihez jól alkalmazkodni tudó ellátási forma kapott helyet a Szivárvány Óvoda hátsó, eddig ki nem használt két helyiségében.
„XXI. századi ellátást kell biztosítani”
„A népesedésről általánosan elmondható, hogy rosszul állunk, a problémával azonban nem vagyunk egyedül Európában – hangsúlyozta ünnepi beszédében Gulyásné dr. Kovács Erzsébet, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Gyermekvédelmi Osztályának főosztályvezető-helyettese. – 1990-91-ben még 126 ezer gyermek született Magyarországon, 1998-ig folyamatosan csökkent ez a szám – az éves születések száma ekkor 95–100 ezer körüli –, azóta pedig stagnálás figyelhető meg.”

Vannak azonban biztató jelek: egy kutatás kimutatta, hogy Magyarországon az átlagos tervezett gyerekszám – több nyugati fejlett államot is megelőzve – kettő fölött van. A népesedéspolitikának ebben a helyzetben ott van szerepe, hogy a feltételeket biztosítsa ahhoz, hogy megszülethessen annyi gyerek, amennyi ellensúlyozni tudja az egyre inkább öregedő társadalmat. Ezért is fontos, hogy a kisebb településeken is legyen lehetőség a három éven aluli gyermekek napközis ellátására.
„Erre kínál jó megoldást a családi napközi – mondta Gulyásné dr. Kovács Erzsébet. – A civil szervezetek mellett pedig egyre több önkormányzat vállal szerepet a fenntartásban. Így van ez Gelsén is, a megnyílt 10 fős családi napközi nagyban hozzájárul a népességmegtartáshoz, a falusi életkörülmény javításához.”
„A ‘70-es években a településen már működött egy 25 fős bölcsőde, amely épp a rendszerváltás évében zárta be kapuit. Az ezt követő húsz év azonban nyilvánvalóvá tette, hogy a településnek ezen a területen van mit tennie – emelte ki Rácz József polgármester. – Mivel azonban állami norma a 2-3 éves gyermekekre nem jár, az egyedüli utat a családi napközi megteremtése jelentette.”
Az e témában 2008-ban beadott pályázatot a testület egy emberként támogatta, amely bő egy év alatt valósult meg. A beruházás közel 10,5 millió forintba került, ebből 7 millió forintot az EU-s pályázaton, további másfél millió forintot pedig az EU önerő alapból nyert el a település. Így mindössze 20 százalékos önerőt kellett biztosítani az önkormányzatnak.

„A családi napközi jól illeszkedik abba az intézményhálózatba, amelyet megálmodtunk – mondta –, a térségre kiterjesztett szolgáltatásbővítést azonban 3-5 éven belül újra kell gondolni. A XXI. század gyermekeinek XXI. századi ellátást kell biztosítani, s ehhez a szakmai háttér után immár a körülmények is adottak Gelsén.”
Rácz József polgármester ezt követően köszönetet mondott mindazoknak, akik a fejlesztés megvalósulásában segédkeztek, majd felavatták és megtekintették a csoportszobákat az ünnepség részvevőivel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10