Archivum
Jubileum az Űrhajós-óvodában
Az elmúlt negyven év történéseit gondolták végig az Űrhajós Utcai Óvoda jubileumi rendezvényén. 1969-ben négy csoporttal nyitotta meg kapuit az akkori Herszon telepi óvoda. Az elmúlt évtizedekben sok minden megváltozott, csak a gyerekek nem, akiknek jó körülményeket szeretnének biztosítani a jövőben is, mondta köszöntőjében Zajzon Zsuzsanna óvodavezető.
Háromnapos rendezvénnyel ünnepelnek az óvodában, melynek első programjaként a város vezetőit, a jelenlegi és a már nyugdíjas dolgozókat köszöntötték.
– A rendszerváltást követően, a korábbi központi helyett saját pedagógiai programot dolgoztunk ki. Ennek megfelelően folyamatosan bővítjük a nevelési eszköztárat. Elmúlt negyven év, és az idő nem állt meg – mondta a vezető óvónő, utalva a nyáron történt jelentős beruházásra, mellyel az intézmény fűtésrendszerét modernizálták, és nyílászárókat cseréltek ki. Ennek avatására is az ünnepség keretében került sor.

Dr. Gyimesi Endre polgármester köszönetét fejezte ki az óvoda dolgozóinak a nevelőmunkáért, a szülőknek a megszavazott bizalomért. Majd elismerő oklevelet és anyagi támogatást nyújtott át. Panácz Antal, mint az „iskolaváros” képviselője, büszkén szólt az ünnepség alkalmával. Elmondta, nemcsak az oktatási intézményeket, hanem azok környezetét is fontos rendben tartani. Egyben reményét fejezte ki, hogy a nehéz anyagi körülmények ellenére is lesz mód befejezni az óvodai felújítási munkálatokat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10