Archivum
Kalandpark nyílt Gyenesdiáson
Megnyitott a gyenesdiási kalandpark. A csillebérci, a zamárdi és a mecseki mintájára megtervezett létesítményben a település Lidó strandja mellett, mintegy négy hektáron ötven akadállyal várja az ügyességi feladatok és az extrém-sportok kedvelőit. A beruházás vállalkozásban készült el, helyi támogatással. Közvetlenül a tóparton, a gyenesdiási Lidó strand melletti, mintegy négyhektáros területen alakították ki a Nyugat-Balaton első kalandparkját.
A Spiderland névre keresztelt létesítményben jelenleg ötven akadályon próbálhatják ki ügyességüket és kondíciójukat a kalandra vágyók. A különböző nehézségi fokú akadályokat úgy alakították ki a pályán, hogy azokat lehetőleg bármelyik korosztály használni tudja, mindenféle súlykorlátozás nélkül, főidényben akár éjszaka is. Gál Lajos polgármester a kivitelezők és a kalandpark vezetőjének jelenlétében egy drótkötél elvágásával adta át jelképesen a területet.

A településvezető elmondta: bízik benne, hogy az újabb attrakció, amellyel a zöldturizmus kínálatát kívánják bővíteni, sokak számára a korábbinál is vonzóbbá teszi a nagyközséget. Hozzátette: a kalandpark a szezon meghosszabbítására is remek lehetőség, amivel mindenképpen élni szeretnének.
Éppen ezért a létesítmény október végéig nyitva tart, és amennyiben minden az elképzelések szerint alakul, jövőre már a kínálat is bővül: gyermekjátszót, paintball és katonai kiképző pályát is kialakítanak. Az önkormányzati területet több évre vették bérbe a tulajdonosok, mint mondták, hosszú távra terveznek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről