Archivum
Szeles József költőre emlékeztek
A Balaton Színház Básti-termében Péntek Imre, a Pannon Írók Társaságának vezetője mutatta be Szeles Józsefnek, a két éve elhunyt keszthelyi költőnek a verseiből összeállított kötetét, amely a „Távol a Part” címet kapta. A kiadás kezdeti lépéseit egyengető Lackner Lászlótól a versgyűjtemény kötetbe rendezését, lektorálását Péntek Imre vállalta.
A verssorokat Ágh Edit grafikái keltik életre, a borítót Tóth András készítette, és dr. Mészáros Józsefné volt az „önfeláldozó bába”, aki a kiadás anyagi fedezetének megteremtésében oroszlánrészt vállalva segített a verseskönyv megjelentetésében. Az értékekben gazdag posztumusz kötet legszebb verseit a Bibó-gimnázium hét diákja szavalta nagy átéléssel.
Péntek Imre, a Pannon Tükör irodalmi folyóirat főszerkesztője Szeles Józsefről, a „kis-nagy emberről” elmondta: a csendes, félszeg mosolyú, álmodozó tekintetű hihetetlen tehetségű költő megszállottan írt. Amikor az alsó mélyszegénységben élő, Móricz-ösztöndíjas, spontán tehetségű keszthelyi Villon felvette a „fehér versíró kabátját”, ünnepi pillanatokat élt ált.

Ebben az eufóriában gyakran zseniális sorok születtek tollán, de az áhított kitörés, amire vágyott, nem sikerült neki, pedig rangos folyóiratok is vállalhatták volna egyes költeményeinek közlését. Az 52 esztendősen elhunyt „önsorsrontó nikotinember” – aki rendületlenül hitt az irodalom felszabadító erejében – póz nélkül, közvetlen, őszinte szavakkal írt barátságról, szeretetről, szerelemről és küzdött azért, hogy elfogadják társként, költőként, emberként.
A Parnasszus közelébe jutás ugyan nem sikerült, de a kortárs líra bemutatásának tervével kiadni szánt tematikus zalai antológiában – remények szerint – egyszer nagyobb fényt kapnak a szenvedés, vádaskodás, bele nem nyugvás, pokoljárás lírává nemesedő sorai. Az önsorsrontás közeli motívumokat gyakorta használó poéta művészetét szeretetreméltó módon számon tartó baráti kör jóvoltából, várhatóan egy olyan könyv is készül, amelyikbe Szeles József karcos újságcikkeit, prózai alkotásait válogatják be.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10