Archivum
Pesti álom Zalaegerszegen
Humor, líra és rengeteg rock – ezt kínálja zalaegerszegi közönségének Kálloy Molnár Péter színész, dalszerző-énekes, aki második lemezével, a Pesti álommal mutatkozik be az Egerszeg Fesztiválon. Ahogy fogalmaz, a lemez olyan mindennapi történetek füzére, melyek mindannyiunkkal megesnek, és amelyek – kívülről nézve önmagunkat – elgondolkodtatnak, de meg is nevettetnek. Mindebben segítségére lesznek zenekarának kitűnő zenészei, a rengeteg rockzene, a (tőle megszokott parádés) rögtönzés, a dalszövegek üzeneteit megjelenítő virtuális vetítés a színpadon.
– Mi a történetek aktualitása? Jelenünkben, a megélhetés gondjai, a megkopott emberi viszonyok közepette elfeledkezünk az élet, létünk apró örömeiről, melyek mindezek ellenére ott vannak napjaikban, jó és rossz cselekedeteinkben, csak éppen nem vesszük észre azokat. Pedig az élet ettől teljes.
De hogy valóban teljessé váljon, és észre vegyük az apró örömeket, szépségeket, hagyjuk, hogy a dalszövegek által megjelenített történetek megérintsenek bennünket. A Pesti álom igazi üzenete, célja valójában ez, melyhez a művészet, a kultúra eszközeit hívjuk segítségül – mondja a művész-zenész.

A Pesti álom elkészültében Hrutka Róbert és zenekara (a dobos Borlai Gergő, a basszusgitáros Giret Gábor, a csellós Kalmus Felicián, a billentyűs Galambos Zoltán, valamint a perkás Dely Domonkos) mellett a trombitás Fekete-Kovács Kornél és a harmonikás Orosz Zoltán működött közre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Keserédes győzelem a szezonzárónA bronz már megvanHajrában kicsikart győzelemElőnyben a fővárosiakTávolodóban az élvonalTovább élnek a feljutási reményekA győzelem bajnoki címet értJól hajráztak a hazaiakAz edzőváltás sem segítettVisszavágott a bajnok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről