Archivum
Zalát képviselik
Mint lapunk múlt heti számában már beszámoltunk, Zala megyében nem lesz második forduló, mivel érvényes és eredményes volt az országgyűlési képviselőválasztás első fordulója. Így az öt egyéni választókerület fideszes képviselője már az új Országgyűlés tagja.
Parlamenti képviselő lett Gyutai Csaba alpolgármester
A megyei pártlistákról eddig öt képviselő helye biztos a T. Házban. A Fidesz–KDNP listáról a listavezető dr. Kövér László, majd a 7. helyen álló (mivel a lista 2–6. helyén állók egyéniben nyertek) Gyutai Csaba, és az őt követő keszthelyi Sáringer-Kenyeres Tamás, míg az MSZP listájáról Baracskai József, a Jobbik listájáról pedig Zakó László listavezetők kerültek a parlamentbe.
A területi Választási Bizottság megállapította a pártokra leadott szavazatok számát is. A megyében a következő eredmények születtek: Fidesz–KDNP: 57,21%, Jobbik: 16,91%, MSZP: 16,85%, LMP: 5,8%, MDF: 2,65%, MSZDP: 058%.
Zalaegerszegen a pártokra leadott szavazatok a következőképpen alakultak: Fidesz–KDNP: 52%, MSZP: 20%, Jobbik: 17%, LMP: 8%, MDF: 3%.
Az adatokat böngészve megállapítható, hogy míg megyei szinten a Jobbik a második helyezést érte el, addig Zalaegerszegen a harmadik helyen végzett, és megtartotta második helyét az MSZP. Érdekesség még, hogy az LMP is lényegesen jobban szerepelt Zalaegerszegen, mint a megyében.
Ami az országgyűlési képviselőket illeti: az elmúlt ciklusban is a parlament tagja volt valamennyi egyéni választókerületben indult fideszes jelölt. Zakó László is tagja volt már az Országgyűlésnek, mint a MIÉP képviselője. „Újoncként kerül Zala megyéből a törvényhozásba Gyutai Csaba, Sáringer-Kenyeres Tamás, mindketten a Fidesz–KDNP képviselőjeként, valamint a szocialisták megyei elnöke, Baracskai József is első ciklusát kezdi a parlamentben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10