Archivum
Keszthelyi gála
A Keszthelyi Főtérről induló szüreti felvonulással vette kezdetét szeptember közepén a Balatoni Borbarát Hölgyek által immár negyedszerre megrendezett Országos Tabányi Amatőr Harmonika Gála.
Óvodások, iskolások, művészeti csoportok, borhölgyek, borlovagok, borrend tagok, lovas huszárok, hintók, fogatok is részei voltak a több száz fős menetnek, amelyik a Vajda-gimnázium mellől egészen a Balaton-parti zenepavilonig vonult, ahol ovis-sulis felvonulók és néptáncosok bemutatkozását követően Ruzsics Ferenc polgármester nyitotta meg a fesztiválprogramot.
A zenés felvonulást követően, a harmonikások versenyével egybekötött gálán győztesként hirdették ki Katymár és Madaras községek zenekarát, illetve a hat egyéni induló közül, Szász Szabolcs marosvásárhelyi versenyző zsebelte be Tabányi Mihály, tangóharmonika király, zsűrielnök dicséretét.

A program abszolút nyertesének érezhette magát a közönség is, akik nem csupán a ragyogó zenei tehetségű Tabányi Mihály szórakoztató hangszerszólóját jutalmazták szűnni nem akaró vastapssal, de a fiatal fellépőket is, akik a hangszer virtuóz használatához számos jó tanácsot is kaptak a nyolcvanas éveit taposó, mégis örökké fiatal, eMeRTon-díjas harmonika-művésztől.
A szervezők nevében Nádler Józsefné elmondta: a szezonzárónak szánt rendezvénnyel sikerült ráirányítani a figyelmet a régi idők mára méltatlanul elfelejtett, vidámsághozó hangszerére.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10