Archivum
Elfogadták a költségvetést
Az ismert nehézségek ellenére olyan költségvetést állított össze a zalai megyeszékhely önkormányzata, amely vállalható, értékmentő, előremutató, a prioritások mentén oldja meg az idei év feladatait, és nem tartalmaz visszalépést – jellemezte a zalai megyeszékhely elfogadott büdzséjét dr. Gyimesi Endre polgármester. A mintegy háromórás vita után pedig úgy fogalmazott: egyetlen konstruktív módosító javaslat sem hangzott el, tehát jó költségvetést fogadott el a képviselő-testület.
Szigorú és takarékos
Mit mutatnak a számok? A 2010. évi költségvetési bevételeket 18,9 milliárd forinttal, a kiadások összegét pedig 20,7 milliárddal hagyta jóvá a városi közgyűlés. A büdzsé főösszege közel 21 milliárd, és mintegy 691 millió forint működésihitel-felvétellel és 260 milliós értékpapír-bevonással számol. Az állami hozzájárulás az idei évben 600 millió forinttal kevesebb.
A polgármester a költségvetéssel kapcsolatban megjegyezte: Győr után a legjobb kondíciókkal Zalaegerszeg rendelkezik a megyei jogú városok közül, mivel 2009-ben sem kényszerült működési hitel felvételére, és szeretnék az idei évben is „ledolgozni” a betervezett hitelfelvételt. Éppen ezért rendkívül takarékos gazdálkodásra lesz szükség 2010-ben is.
Az ellenzéki szocialista frakció nem támogatta a költségvetést, mert szerintük, az a város eladósodásához vezet, és a tervezett hiányt is soknak tartják. Úgy vélik, választási költségvetés készült.
A közgyűlés többek között döntött arról, hogy Zalaegerszeg részt vesz az „M9” Térségi Fejlesztési Tanács munkájában, támogatja a északi ipari parkban megépülő Inkubátorház működtetését, pályázat kiírásával értékesíti a Csipke üzletház második emeleti irodáit és a Helikon utca egyik részterületét is.
Tájékoztatót hallgatott meg a testület a város integrált városfejlesztési stratégiájának végrehajtásáról valamint a közbiztonsági koncepcióban megfogalmazott célok megvalósulásáról.
(A költségvetési vitáról és a további döntésekről lapunk következő számában olvashatnak.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről