Archivum
Pályázatokban elsők
A Közép-Zala Helyi Akciócsoport Munkaszervezete 2013. január 1-jével kezdte meg áldásos munkáját, szoros együttműködésben a Zalai Megyei Önkormányzati Hivatallal. Feladata az akciócsoport fejlesztéseinek koordinálása, projektek genárálása, helyi akciótervek és pályázati felhívások készítése valamint az EMVA (Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap) pályázatainak lebonyolítása, a pályázók teljes körű pályázati tanácsadása, tájékoztatása. Az elért eredményekről dr. Csikós Andrea Dóra munkaszervezet-vezetőt kérdeztük.
– A LEADER pályázati rendszer rendkívül előnyös a kis lélekszámú települések számára, hiszen 100 százalékos támogatási intezitás mellett már egészen kis projektméretekre (200 ezer forinttól) is lehetett pályázni, ugyanakkor a nagyobb, tőkeerősebb önkormányzatok is megtalálhatták a maguk számításait a nagyobb 30 millió forint feletti pályázati kiírások esetében. Ez igaz a vállalkozásokra is.
Az elmúlt év során 65 pályázó összesen 526 303 014 forint pályázati igényét tudtunk kielégíteni a gazdaságfejlesztés, mikrovállal-kozások fejlesztése, turisztika, falu és vidéki örökség megőrzése célterületeken. Gazdaságfejlesztés címen a helyi vállalkozásokat 130 millió Ft-tal támogattuk. Ebből a forrásból gyarapodott a 30 fő feletti foglalkoztató pacsai székhelyű Pékmester 2 Kft., amely új kemencéket, sokkolót, hűtőket és a vásárlók körében igen népszerű kenyérszeletelő berendezést kapott. Az önkormányzatok körében kedvelt pályázati kiírás a falu megújítás és vidéki örökség célterület volt, melynek keretében 216 004 865 Ft-ból 20 település központja, közintézménye, játszótere, temploma stb. újult meg. Így a 309 lelket számláló Misefán is elkészült a harangláb külső felújítása és a tóparton új vizes blokk épülhetett, amely nagyban segíti a település nyári rendezvényeinek színvonalas megtartását pl. a megye szerte híres Misefai parasztolimpiáét is.
A pályáztatás jelenleg is folyamatos. A 2014. január 15-ig benyújtható turisztika jogcímre 5 db támogatási kérelem érkezett hozzánk mintegy 120 millió Ft. forrásigénnyel. A fejlesztések már meglévő, illetve új falusi szálláshelyek kialakítására, valamint a horgász és vízi turizmusfejlesztésére irányulnak.
2014 az átalakulás és felkészülés éve lesz a következő, 2014–2020 közötti programozási időszakra melynek fókuszában a munkahelyteremtés és a gazdaságfejlesztés áll.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10