Archivum
Orvostörténeti kiállítás
Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház
A kiállítás a fürdőkórház B épületében, a Rákóczi-házban látható.
A látogatók megismerkedhetnek a tófürdőhöz kapcsolódó gyógyászati tevékenység 1700-as évek végére tehető kezdeteivel, a ma is használatos kezeléseket kidolgozó, meghonosító orvosok pályafutásával, de az itt páciensként megfordult művészekről is információkat kaphatnak.
Egy ?rendelőben? az elmúlt évszázadok orvosi műszereit, laboratóriumi eszközeit, a névadó Moll Károlyhoz kötődő tárgyi emlékeket láthatnak, de Hévíz irodalmi, művészeti életéről is képet kaphatnak az érdeklődők. Megtudhatják azt is, hogy Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc vagy Sárdy János és Honthy Hanna mellett milyen neves személyiségek kúráltatták magukat a fürdőhelyen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről