Archivum
Búcsú a gyermekkortól
Alkotásait bemutató képkatalógussal búcsúzik a gyermekkortól Vollein Ferenc, aki gyermekművészként már ismert a Dunántúlon. A 15 éves fiú eddigi munkásságát összefoglaló könyvben mentora, Péntek Imre, a Pannon Tükör Kulturális folyóirat főszerkesztője, valamint Szemes Péter esztéta és Weiner Sennyey Tibor költő művészeti írásai és elemzései is helyet kapnak. A kiadvány országos és helyi támogatással jelenik meg, jelentették be a múlt év végén, amikor is Vollein Ferenc képet adományozott a Landorhegyi-iskolának, ahol jelenleg nyolcadikos tanuló.
Vollein Ferenc idén is több kiállításra készül
A fiatal és elismert alkotó karácsonyi ajándéknak szánta a "Három bohóc" című festményét, mely az intézmény főbejáratával szemben kap helyet. Az ünnepélyes átadáson országos és nemzetközi pályázatokon elért sikereit, számos kiállítását említették meg. Ezek sorában legújabbként a "Szent István Magyarországa" című olaj képe szerepel, mellyel országos képzőművészeti alkotópályázaton nyert első helyet és egyben megjelenési lehetőséget a Nemzeti Közszolgálati és Tankönyvkiadó Zrt. kiadványaiban.
Ferenc megkezdte a felkészülést az idei évre. Kiállításai sorát január 31-én nyitja Győrben, majd márciusban Ausztriában mutatkozik be. Áprilisban a Veszprémi Érsekség Szaléziumának Könyvtárában "Modern Golgota" címmel mutat be három hónapos tárlatot. Ez utóbbi védnöke dr. Márfi Gyula érsek. Itt jelenik meg a nevezett képkatalógus is, melyet Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere 700. 000 forinttal támogat. Ehhez csatlakozik a zalaegerszegi Millecentenáriumi Közalpítvány és a városi önkormányzat 130.000 ezer forintos támogatása.
Ferenc az idén immár negyedszer nyerte el a MOL Új Európa Alapítvány Tehetségtámogató Programjának támogatását is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10