Archivum
Hétvégén fazekas találkozó
Kilencedik alkalommal ad otthont a hétvégén a Göcseji Falumúzeum a Zalaegerszegi Országos Fazekas Találkozó és Fesztiválnak, melyre a hagyományokhoz híven messze földről érkeznek mesterek.
Bugyigakorongozás és vásári forgatag
A fesztivál a nyugat-dunántúli régió egyik kiemelt rendezvénye, annál is inkább mert szinte az egész Kárpát-medence kortárs fazekasságáról képet ad - fogalmazott a rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón dr. Kostyál László, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának helyettes vezetője. A fesztivált - melyre április 27-29-ig kerül sor - az előző évekhez hasonlóan a Zala Megyei Népművészeti Egyesület szervezi, illetve a pénteki nap programjainak koordinálásába a Zala Megyei Közművelődési Intézmény is bekapcsolódott.
Skarabut Éva, a népművészeti egyesület elnöke elmondta: a szűkülő pályázati lehetőségek ellenére is megrendezik az idei fesztivált, sőt a tavalyi árakon látogathatja a közönség a rendezvényt. Az előző közel egy évtized bebizonyította, hogy a zalaegerszegiek nemcsak szeretik, hanem évről évre várják is az eseményt, melyen több mint negyven fazekas vesz részt, képviselve tucatnál is több tájegységet.
A péntek délutáni Zala Megyei Gyermek Néptánc- Népzene Szakági Bemutatót a közművelődési intézmény szervezi. Ennek részleteiről Konczér Katalin igazgató számolt be. Elhangzott: tavaly kísérleti jelleggel hirdették meg a bemutatót, ami olyan jól sikerült, hogy idén nemcsak gyerekek, hanem felnőtt táncosok jelentkezését is várták. A délután folyamán a megye szinte valamennyi népművészeti csoportja fellép. A cél is az volt, hogy legyen legalább évente egyszer legyen egy olyan esemény, ahol integrálni lehet a zalai tánc- és népzenei együtteseket.
Ami a fazekas találkozó további programjait illeti, idén is lesznek mesterség-bemutatók, kiállítások, gyermekprogramok és fazekasverseny. Szombaton kétszájú bugyigát, vasárnap pedig tálat kell korongozniuk a résztvevőknek. A három nap alatt folklórműsorok, széles gasztronómiai kínálat és igazi vásári hangulat várja a látogatókat a skanzenben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan