Archivum
Tűzzománcok a Kölcseyben
Nagy Szilvia képzőművész tűzzománcaiból nyílt kiállítás a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium Vajda Lajos Galériájában. Az Ady-iskolában tanító alkotó egy "vegyes" anyagot vitt a december 20-ig látogatható tárlatra.
Technikai és formai kísérletek
Régi és újabb művek, technikai és formai kísérletek egyaránt láthatók - mondta érdeklődésünkre a bemutatásra került képekről. Nem realista dolgokat ábrázol, motívumai inkább ornamentikusak; gyakran levél- vagy más növények lenyomatainak tűnnek. Újabb munkáin próbál kilépni a kép és keret zárt egységéből is. Azzal kísérletezik, hogy egy-egy gondolat hogyan tud folytatódni egy másik, különálló felületen úgy, hogy mégis egy egységes mű szülessen.
Mint mondja: szívesen használ ékszerzománcot, de a rézlemez és a zománcfesték kölcsönhatásából is izgalmas dolgok születnek. Újabban pedig több színréteggel is dolgozik, mert az érdekli, hogy ezek hogyan hatnak és látszódnak egymáson, s milyen alakzatok bonthatók ki a rétegződések által.
A tárlatot Monok Balázs, a Kölcsey-gimnázium rajztanára nyitotta meg. A művekre pedig a diákok is készítettek improvizációkat, verseket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről