Archivum
Szoboráthelyezés és parkavatás
Méltó helyre került Pais Dezső nyelvész mellszobra. A zalaegerszegi születésű akadémikus portréját megörökítő alkotás (mely Fischer György Munkácsy-díjas szobrászművész munkája) kálváriája akkor kezdődött, mikor a nevét viselő iskola bezárt.
A megyeszékhelyi Pais-iskolából a szobor a Landorhegyi Általános Iskolába került, ám a nyelvész életútja nem köthető ehhez az intézményhez. Így született meg az a terv, hogy kerüljön a Zrínyi Miklós Gimnáziumba - vagyis az egykori főreál gimnáziumba - melynek Pais Dezső a századelőn nyolc évig diákja volt. A mellszobor az iskola udvarán került felállításra, körülötte pedig esztétikus parkot is létrehoztak, Horváth Zsuzsanna tájépítész tervei alapján.
Horváth Attila, a gimnázium igazgatója az avatóünnepségen elmondta: sokáig keresték a szobor helyét, és örül, hogy végül méltó helyre, és szép környezetbe kerülhetett az alkotás. Mivel egy pihenőpark is létesült körülötte, a diákok használhatják is a teret, így az nem csak emléket állít a nyelvésznek, hanem funkcionális értékkel is bír.
Gyutai Csaba polgármester avatóbeszédében szintén üdvözölte a kezdeményezést. Mint fogalmazott: fontos, hogy olyan személyiségeknek állítsunk emléket, akik valamilyen módon kötődnek a városhoz, és munkásságuk példakép lehet a felnövekvő korosztályok előtt. A Zrínyi-gimnáziumban már egész panteonja van a híres embereknek, s reméli, hogy a mostani fiatalok közül is lesz, aki később bekerül a neves zalaiak sorába. A polgármester felelevenítette Pais Dezső életének és munkásságának főbb állomásait, külön kiemelve az MTA helyesírási albizottságában végzett építő tevékenységét. Pais négy évtizeden keresztül volt alakítója és formálója a magyar nyelvnek és helyesírásnak, melyre zalaiként joggal lehetünk büszkék. Annál is inkább, mert ma is élnek a nyelvésznek leszármazottai az országban és a városban; közülük ketten részt vettek a szobor és a park felavatásán is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan