Archivum
Molnár C. Pál kiállítás a múzeumban
Hol mediterrán hangulatú festmények, hol egyházművészeti alkotások, néhol meg grafikák fogadják a látogatót a Göcseji Múzeum kiállítótermében. Molnár C. Pál (1894-1981) festő -és grafikusművész alkotásaiból nyílt tárlat a közelmúltban. A Battonyán született képzőművészt a hazai neoklasszicizmus egyik jeles képviselőjeként tartják számon, ám vallásos témájú képei miatt egyházi festőként is ismert.
Neoklasszicizmus és Szent Ferenc
Ez utóbbi művei miatt került többek között épp az adventi időszakban Zalaegerszegre a most bemutatott anyag, mely a képzőművész nevét viselő fővárosi múzeum és műterem gyűjteményéből ad válogatást.
A tárlatot Balaicz Zoltán alpolgármester, majd Ocsovai Grácián plébános, és Dr. Kostyál László művészettörténész, a házigazda múzeum igazgatóhelyettese nyitotta meg. A ferences rendi atya elmondta: Molnár C. Pál művészete megérinti lelkünket, és békesség lesz szívünkben, ha a képekre nézünk. Festményein gyakran szerepel Szent Ferenc, aki cselekedeteivel úgy látszik megihlette az alkotót: jó ránézni ezekre a művekre, hiszen a humánum és a jóság árad belőlük, ami advent idején különösen fontos mindenki számára.
Kostyál László felelevenítette a festőművész életpályáját, különösen a Római Akadémián eltöltött éveit. Mint fogalmazott: Molnár C. a két világháború közötti időszak egyik legjelesebb neoklasszicista festője volt, a harmincas-negyvenes években pedig egyházművészként, templomdíszítőként is ismertté vált. Harminc hazai templomban láthatók oltárképei. Ezen kívül több újság - így az Est Lapok - illusztrátoraként is dolgozott.
Haláláig, 87 éves koráig alkotott - vagy ahogy ő maga nyilatkozta egyszer - játszott, végigjátszotta az életet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről