Archivum
Rákosi börtönei a múzeumban
Rákosi börtönei címmel nyílik történeti kiállítás a Göcseji Múzeumban szeptember 9-én 16 órakor. A tárlatot eredetileg a hódmezővásárhelyi Emlékpontban mutatták be 2014 tavaszán, azóta pedig több városban is bemutatásra került.
Zalaegerszegen a hódmezővásárhelyi Emlékpont tárlata
A kiállítás a 20. századi magyar történelem egyik legsötétebb időszakát, a Rákosi-korszakot idézi meg. Az ország börtönei és kényszermunkatáborai megteltek politikai foglyokkal; a kiállítás így elsősorban a korabeli börtönök világára fókuszál. Ugyanakkor azt is szeretné tudatosítani a látogatókban, hogy az ötvenes évek Magyarországa önmagában is egyfajta börtön volt, ahol szinte bárkit bármilyen indokkal megfoszthattak szabadságától.
A tárlat középpontjában egy rekonstruált zárka áll majd, amit jórészt a Csillagbörtönből származó tárgyakkal rendeznek be. A kiállítás egyik látványos eleme pedig az lesz, hogy a cellában megjelenik Rákos figurája is vaságyon ülve, hiszen a 30-as években ő is a Csillag foglya volt. A zárkán kívül molinókon, fotókon, térképeken, valamint verseken és politikai vicceken, illetve karikatúrákon keresztül jelenik meg a korszak politikai hangulata és mindent elnyomó szemlélete.
A szeptemberben nyíló kiállítás egyfajta emlékhelyként is funkcionál; emlékeztetni kíván azokra az ártatlanokra és meghurcoltakra, akiket a Rákosi-rendszer politikai okokból ítélt börtönre, vagy végzett ki.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10