Archivum
Tengerpart a városháza előtt
Északi tengerparttá változik egy hétvégére a zalaegerszegi városháza előtti tér. Legalább is stílusában és hangulatában. Az Egerszeg Fesztiválon ugyanis május 11-13 között egy tengerpartot imitáló plázs kerül kialakítása a Városgazdálkodási Kft. jóvoltából. Horváth Zsuzsanna a cég okleveles tájépítész mérnöke már hónapok óta gondolkodik a terven.
Látványos és használható tér
Mint mondta, az eddigi fesztiválokon is kísérleteztek azzal, hogy hogyan lehetne esztétikusabbá tenni a polgármesteri hivatal előtti teret a programsorozat idejére. Volt már mobilkert és virágárusítás is, ám ezek vagy csak esztétikai, vagy amolyan kereskedelmi funkciót töltöttek be. A plázs viszont egyszerre lesz látványos és használható is.
A tájépítész azonban leszögezte: senki ne pálmafákra és vízre asszociáljon az ötlettel kapcsolatban. Ez a plázs ugyanis nem mediterrán, hanem északi hangulatot idéz majd. A domináns elem a homok és a gyepszőnyeg lesz, valamint levéldísznövényekkel próbálják erősíteni a hatást. A téren dekorációs és használati elemek, bútorok is megjelennek. Kialakításra kerül egy csónakház, csónakkal, illetve tíz nyugágy, valamint öt nagyobb napernyő szolgálja majd a pihenni vágyók kényelmét. A városháza lépcsője elé egy koktélbár is települ.
A plázst május 10-én kezdik el építeni a szakemberek. Remélik, hogy a tengerparti hangulat tetszik majd a fesztiválozóknak, és sikerül néhány napra a városháza előtti burkolt felületnek egy új, és esztétikus funkciót adni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan