Archivum
Megszépült a Botfy utca
Teljesen megszépült Zalaegerszeg második polgármesteréről, Botfy Lajosról elnevezett utca. A város önkormányzata saját beruházásban, a Deák Ferenc városépítő program keretében előbb az Ady utca és a Mártírok útja közötti szakaszt újította fel, az elmúlt hónapokban pedig a Vizslaparki út és a Mártírtok útja közötti szakaszon is elvégezte a megrongálódott úttest teljes körű rekonstrukcióját.
Zalaegerszeg második polgármesteréről nevezték el
Vigh László országgyűlési képviselő az átadási ünnepségen úgy fogalmazott, egy város fejlettségét úthálózatának minősége is mutatja. Ezen a téren már-már elégedett lehet Zalaegerszeg, ahol az önkormányzat folyamatosan gondot fordít az utak állapotának javítására. A Botfy utca következett a sorban, amit a város nem pályázati pénzből, hanem saját forrásból újított fel az ott élők és közlekedők biztonságát szolgálva.
Gyutai Csaba polgármester beszédében felidézte, hogy az utca névadója, Botfy Lajos, mint kinevezett vagyonfelügyelő rendbe tette az első polgármester, Kovács Károly működése alatt eladósodott település pénzügyeit, ami miatt vissza is akarták vonni Zalaegerszegtől a városi rangot. Ezután választották meg polgármesternek 1895-ben, nevéhez fűződik az első jelentősebb aszfaltozás a városközpontban. A polgármester felolvasott egy verset is, amit egy hajdani lakó, Háry Emma írt utcájáról.
Az út felújítása előtt szintén önkormányzati beruházásban készült el a csapadékcsatorna rekonstrukciója, majd ezt követően az úttest átépítése mintegy 300 méter hosszan. A költségek összesen 30 millió forintot tettek ki.
Az ünnepélyes átadáson Gyutai Csaba és Vigh László mellett Zsuppány Gyula városrészi képviselő valamint Dormán László, a kivitelező Hydrocomp Kft. ügyvezetője vágta át a nemzetiszínszalagot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10