Archivum
Szerzői est L. Simon Lászlóval
A Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben került bemutatásra L. Simon László író, költő, országgyűlési képviselő, kormánybiztos "Polgári kultúrpolitika. Eredmények és dilemmák" című kötete. A szerzővel Péntek Imre költő, a Pannon Tükör folyóirat főszerkesztője, valamint Szemes Péter esztéta, a folyóirat főszerkesztő-helyettese beszélgetett. A szerzőt Gyutai Csaba polgármester is köszöntötte.
Kötet a polgári kultúrpolitikáról
Az év elején megjelent kötethez Orbán Viktor miniszterelnök írt előszót, aki "a magyar kultúrpolitika fenegyerekének" nevezi a könyv íróját, mert mint utal rá: kevés munkatársával folytatott olyan késhegyre menő vitákat, mint L. Simonnal. Annak ellenére, hogy mindketten a sokféle érték összebékítésére törekedtek a parlamenti munka során.
A kötetbemutatón szó esett többek között a szerző Fejér megyei szőlőbirtokáról, és arról, miképp lett az Írószövetségi tagból politikus. Mint mesélte: a Századvégtől kérték fel szakpolitikai elemzésekre, publikációkra, amikre később a Fidesz legfelsőbb vezetése is felfigyelt. A "fenegyerek" jelzővel kapcsolatban elmondta: valóban nem kerüli a konfliktust és a nyílt vitát, főleg ha úgy érzi, hogy az segít előrevinni a dolgokat.
Könyvéből kiderül: egyszerűbb értékrendi alapelveket megfogalmazni, és elemzéseket írni, mint aktív szakpolitikusként egymásnak feszülő érdekek mentén lavírozni, és – kívülről gyakran érthetetlennek tűnő – kompromisszumokat kötni.
A könyvbe nemcsak elemzések, értékelések kerültek, hanem L. Simon több parlamenti felszólalása, és néhány vele készített interjú is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10