Archivum
Közös érdekérvényesítés térségükért
Zala megyei kisvárosok vezetői találkoztak Pacsán a közös érdekérvényesítés és tapasztalatcsere jegyében. A fórumot első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal hívták össze Kelemen Tamás, Pacsa polgármestere javaslatára.
Kisvárosi vezetők fóruma Pacsán
Kelemen Tamás a tanácskozást követő sajtótájékoztatón elmondta, Letenye, Zalakaros, Zalalövő, Zalaszentgrót polgármesterei és jegyzői tettek eleget a meghívásnak. Hévíz polgármestere más elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni. A fórum összehívásának szándékát azzal támasztotta alá, hogy valamennyi kisváros térségi, mikrotérségi feladatot is ellát, így saját lakói mellett a vonzáskörzetükben élőket is "képviseli".
A találkozón az együttműködés területeit beszélték meg. Megállapodtak abban, hogy kölcsönösen megosztják egymással jó gyakorlataikat, többek között a város irányítása, a hivatal működtetése, a rendeletalkotási folyamatok, valamint a Start munkaprogram végrehajtása terén. Az együttműködésben fontos szerepet szánnak a településfejlesztésnek, különös tekintettel a megyei TOP programból jutó források felhasználására. A kisvárosok vezetői az egyesületek és civil szervezetek közötti kapcsolatfelvételekben is bíznak, ahogy gazdasági területen is remélnek együttműködést egymással.
– Úgy véljük, a kisvárosok térségeikkel együtt jelentős erőt képviselnek. Az összefogás célja éppen ezért az, hogy növeljük érdekérvényesítő képességünket járási szinten, illetve a megyei közszolgáltatókkal szemben. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy együttműködésre törekszünk a mindenkori kormánnyal és a megyei vezetéssel. Mindemellett fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a településeinken élők érdekeit elsődlegesen képviseljük – hangsúlyozta Kelemen Tamás.
A kisvárosok vezetői megállapodtak abban is, hogy félévente találkoznak egymással, és mindig egy előre meghatározott szakterületet vitatnak meg. A következő fórum házigazdája Letenye lesz, ahová elvárják Keszthely, Hévíz és Lenti polgármestereit is. Továbbá csatlakozni kívánnak a kisvárosok országos szövetségéhez, létrehozva annak zalai tagozatát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről