Archivum
A belvárost tehermentesíti
Befejeződött az északi tehermentesítő út második szakaszának építése a Vágóhíd utcától a Hock János út között Zalaegerszegen. Az új másfél kilométeres szakaszt várhatóan január 11-én adják át a forgalomnak. Az út egy speciális gumiőrleménnyel készült aszfaltréteget kapott a zajhatás csökkentése érdekében.
Megépült az elkerülő út második szakasza
Balaicz Zoltán polgármester a helyszíni bejáráson felidézte, hogy a belváros rehabilitációs projekt részeként először a Piac tértől a Vágóhíd utcáig, a folytatásban pedig a Vágóhíd utcától a Hock János úti csatlakozásig épült meg a tehermentesítő út. Az új 1570 méteres szakasz kivitelezését 360 millió forint uniós támogatásból valósították meg. Mint mondta, dolgoznak azon is, hogy az elkövetkező időszakban a Piac tértől a másik irányba, a stadion mögött is megépülhessen az elkerülő, mely a belváros, a Rákóczi és a Kazincy tér forgalmát hivatott csillapítani.
A műszaki átadás megtörtént. A hátra lévő munkákat, a tereprendezést, szükség esetén a zajvédő falak megépítését az önkormányzat saját forrásból fogja elvégezni, ezért csak januárban adják át a forgalomnak az új szakaszt.
Vigh László országgyűlési képviselő hozzászólásában a belváros tehermentesítésének fontosságát emelte ki. Mint mondta, lesznek források arra, hogy a belváros forgalmának csökkentését megoldják.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10