Archivum
Városszemle Hévízen
Az idegenforgalmi felkészülést szolgáló tavaszi városszemlére kerített sort Vértes Árpád polgármester vezetésével az a grémium, amelynek tagjai ezúttal a belváros rekonstrukció beruházás pillanatnyi helyzetét vizsgálták, és azt, hogy halad a Petőfi utca burkolat felújítási programja. Az önkormányzat képviselő-testületének tagjaiból, a polgármesteri hivatal illetékes munkatársaiból, a rendőrség, GAMESZ, a közterület-felügyelet vezetőiből és tagjaiból álló „team” ellátogatott a volt vízmű területére is.
Fókuszban a rendezvénypark
A szemlebizottság végigsétált a Petőfi utcán, ahol megtekintették a kiemelt járdaszegély felújítást is magában foglaló út- és járdaburkolat rekonstrukciót, ami független a belvárosi gyalogosövezet nagyberuházásától, és az ígéret szerint már április végére elkészül. A Petőfi utca keleti oldalának közepére, ahol a járda jelenleg aszfaltburkolatú, az Erzsébet királyné utcában felbontott járda betontérkő elemei kerülnek „bedolgozásra” – tájékoztatott Tüdő László, a polgármesteri hivatal Városfejlesztési és Építésügyi Osztályának vezetője.
A Rózsakert mellett Ka-mondi Lukács Csaba, a belvárosi rekonstrukciós munkákat elnyert társaság termelési igazgatója adott tájékoztatást a munkák állásáról. Mint mondta, minden az ütemtervben rögzítettek szerint halad, a közműépítés is elindult az Erzsébet királyné utcában és a Deák téren, ahol a vezetékfektetés miatt már a díszburkolat egy részét is felszedték.

A munkálatok a Rákóczi utcában és a gróf Festetics téren is beindultak. A kivitelező az építési területre vonatkozó forgalomelterelést megoldotta ugyan, de okulva az első napok tapasztalataiból, további, a jelenleginél egyértelműbb forgalomelterelő eszközök kihelyezéséről gondoskodik.
Azokon az utcaszakaszokon, ahol a munkák éppen zajlanak, a beközlekedés lehetősége csak a rendőrség, tűzoltóság és mentők részére lesz engedélyezett. Végeztek a Rózsakert komplexum belső bontásával, folyik a válaszfalazás és a tetőzet vízszigetelése. Folyamatos a törmelék elszállítása. A munkaterületet ideiglenes kerítés választja majd el a gyaloglásra kijelölt helyektől.
A városszemle utolsó helyszínén Vértes Árpád polgármester elmondta: a vízmű volt ingatlanát az önkormányzat tíz évre bérbe vette, hogy piacot és rendezvény-parkot alakítson ki itt. A tulajdonos a korábban életveszélyessé nyilvánított épületet már elbontotta. A helyére, a tervek szerint, egy rendezvénysátor kerül, ahol a fürdőváros hagyományos fesztiváljait is lebonyolítják majd. A fennmaradó területen, akár játszótér, de még kisebb focipálya kialakítása is megoldható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10